|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kontúrt LED-ből
|
Ha a múltkor a Skuggebo-ról azt írtuk, hogy a fényfüzérek királynője, akkor íme a kisherceg, a Glimmebo beltéri fényfüzér, a mesés hangulatvilágítás, ami alapjaiban értelmezi át a fényfüzérek teljes mivoltát. Itt már nem csak puszta világításról beszélünk, amit karácsonykor feltekerünk a fára, és utána felkerül a polcra a következő szezonig. Ez már művészet. Egy felsőbb szint, amit most mi bárkinek elérhetővé teszünk. Az asztali futón elterülő Glimmebo látványa után Ön is rájön majd, hogy lassan nélkülözhetetlen kelléke lesz a lakásoknak egy ilyen ultra elegáns és esztétikus hangulatfüzér. Itt már nem csak a fénypontokon van a hangsúly, ez a darab akkor is jól mutat, ha nincs bekapcsolva. Csipkeszerű finomságával megtöri az anyagokat, mintákat, és megnyugtató harmóniát teremt az otthonunkban, ha úgy akarjuk. Akarhatjuk úgy is, hogy jégkristályként szigorúan uralja a hideg fényeket, és még jobban sugallja a minimál stílus iránti rajongásunkat.
A berögzült szokásoknak ezennel vége, ahány évszak, annyi füzér! Ősszel Glimmebo!
Előző alkalommal arról írtunk, hogy hogyan szakítsunk a hagyományokkal, és csináljuk egy egész asztalterítőt vagy asztali futót voravan-ból. Ezen felbátorodva arra gondoltunk, hogy akinek sok a terítő, de mégis szeretne egy-egy szeletet a híres design-ból, miért ne lehetne tányéralátéteket csinálni belőe? Lehet akár virág minta, inda, pillangó, amelyik tetszik és kéznél van, és máris különlegesebb lesz a családi ebéd, megkoronázzuk ezekkel a díszítő, de egyben praktikus alátétekkel az étkezőasztalt.
Választhatunk egyszínű mintákat, de színtelen konyhánkat még jobban feldobja, ha több féle színnel dolgozunk egyszerre. Nem koszolódnak hamar, bírják a megpróbáltatásokat, ráadásul nagyszerű vizuális élményben részesítik a kedves vendégeket és a háziakat egyaránt. Sőt, továbbmegyünk! Tányéralátét mellett poháralátéteket is készíthetünk, és használhatjuk őket egyszerre, de akár külön-külön is. Az egyszerű, régi asztalokat könnyedén fel tudjuk dobni ezekkel a kiegészítőkkel, nem kell új bútort venni, csupán egy kis kreativitásra lesz szükség. Meg persze ránk!
Az őszi kertvilágítási tippjeinket folytatva most a Country kültéri állólámpát vettük nagyító alá, mivel ez egy igazán különleges és egyedi darab, több anyag összeforrásának a gyümölcse. Aki inkább a naturalista irányzatot követi, de egyúttal ritmust tart a trenddel, és szereti a letisztultságot, akkor annak bátran ajánljuk e termékünket. Fa és fém találkozása a kertben, megtoldva a fény erejével, egy tökéletes összjáték, egy stílusos kiegészítő, ami egyben beragyogja a teret. Nem hivalkodó, mégis központi szerepet tölt be a maga egyszerűségével és természetességével, amit a téglalap alak divatossá tesz. Jól átgondolt vonalak, precíz összhatás, kemény és puha anyagok csiszolódása egy lámpában.
Nem kell aggódnunk, ellenáll az időjárásnak, a fa felületkezelt, így sokáig díszítheti kertünket ez a design lámpa. A nyers fa szín mellett választhatunk egy sötétebb árnyalatból is, mindkettő elegáns és modern, kitűnő választás, bármelyik szín mellett döntünk.
Mécses alakú LED, vagy LED alakú mécses? A lényeg ugyanaz, egy nem minden napi fényforrás, díszítő kellék, funkcionális eszköz, egy mécses, ami nem ég el. Végigpakolhatjuk vele a hálószoba padlót, a kád szélét, a kandalló tetejét, sem a viasz nem fog szétfolyni, sem a lángja nem kap bele a textíliákba. Annyira élethű, hogy néha meg-megfújja a lengedező szél, vagy csak rosszul látunk? Nem, tényleg megrezdült! Mécses tartóban pedig még kiválóbban érzi magát, hiszen pont ugyanúgy fest, mint egy mezei mécses. Nincsenek kemény fények, nincs gyertyafüst, csak 100 % hangulat&látvány.
Hogy az élvezeteket még tetőzzük, nem kell felesleges vezetékekre gondolni, adapter sem kell, szimplán 2 darab gombelemmel működik ez a különleges mécses álca. Mécsesnek látszó LED lámpa, egy gyertya, amit hiába fújunk, soha nem alszik ki. Ha buli van, azért kell, ha romantikus vacsora lesz, azért kell! Mai modern design nagyon kedvező áron.
Szinte elárasztanak minket a LED szalagok, már lépni sem tudunk tőlük, ezért sorra vesszük a lehetőségeket, hogy mit lehet kezdeni egy LED szalaggal. Túl vagyunk már a dobon, a ruhákon, a konyhán, jöjjön valami újdonság. Ma tippünk: Led szalagot a lépcsőfeljáró kapaszkodójára! Esztétikus, mert fénykontúrt ad a vonalaknak, praktikus, mert szinte észrevehetetlen. Kell ennél több? A LED szalag az egyik legflexibilisebb, legkisebb helyet foglaló fényforrás, ráadásul energiatakarékos. Szinte bárhová felragaszthatjuk, ezért is gondoltunk arra, hogy miért ne díszíthetnénk vele a lépcsőfeljárót? Nem utolsó sorban a díszítő jellege mellett megelőzhetjük a baleseteket, hiszen számtalanszor használjuk a lépcsőt sötétben is. De többé nem kell! Számtalan színben kapható nálunk LED szalag, így kiválaszthatjuk a fal színéhez legjobban illő fényeket. Ötletekkel el vagyunk látva, ahogy LED szalaggal is, úgyhogy keresse a LaBelle-t, ha önnél is kitört a LED őrület!
Szigorú arculat, nyílegyenes vonalak, kocka alakok, hideg színek, mi lehet ez? Egy kültéri fényforrás, ami őrként áll a ház falán, a Duplex Mono, a dobozszerű csoda, a minimál fali lámpa. Rozsdamentes acélcsavarokkal rendelkezik, a lámpa búrája üvegből készült, a keret pedig több színben válaszható, de semmi kihívó, semmi szivárvány, fehér, ezüst, vagy antracit. Időálló minőség, magas rangú elegancia, a Duplex Mono nem tűri a kompromisszumokat. Ha eddig nem találta a megfelelő kültéri világítást a házára, akkor ne is keresgéljen tovább, hiszen ez az első osztályú darab magasan a legjobb a kategóriájában, mind minőségben, mind stílusilag. A modern lakások alapvető kelléke, a divatőrültek kötelező darabja. A Duplex Mono láthatatlanul tűnik ki a ház falából, mintha egybe öntötték volna vele. Letisztult design a ház falán, steril hangulatú arculat, nálunk ezt is megtalálja, hiszen mi adunk a stílusra!
Eljött az idő, amikor a céges vagy nagy családi partyk odáig nőtték ki magukat, hogy a party fények kötelezőek, hiszen a vendégek lenyűgözése az elsődleges cél. Szerencsére itt a LaBelle, ahol egyszerűen és gyorsan beszerezhető egy adag party fényfüzér, az egyszerűektől akár az extrémekig. Íme mai darabunk, a legegyszerűbb, legletisztultabb party fény szett, amit azoknak ajánlunk, akik gyorsan és könnyen akarják lerendezni a dekorációt, viszont nem szeretnék elhanyagolni a látványt. Lágy, tompa, meleg fények, szikrázó hangulat, és indulhat a party! A sötétzöld gumikábel szinte beleolvad a környezetbe, de a világosabb színekhez is tökéletesen passzol. Szerezzünk be pár métert ebből a füzérből, csillogjunk a fények sokaságában, és fogadjuk az érkezőktől az elismerő szavakat. A művirágok, papírdíszek ideje már a múlté, ide party fényfüzér kell! Villanyok lekapcsolva, italok behűtve, és indulhat a hajnalig tartó mulatság az apró fénypontok melengető közelségében. Filmszerű kockák, szentimentálissá fokozódó hangulat, party fényeket a partykra!
A példa, hogy egy egyszerű, közönséges fényfüzért is lehet a magasba emelni, az esztétikum oltárára helyezni, a felső szintekre magasztalni. A Skuggebo beltéri dekor fényfüzér alkotói kitettek magukért, és értünk, megtervezték a fényfüzérek királynőjét, ami bármilyen körülmények között megállja a helyét. Tegyük egy üres asztalra futó helyett, vagy lógassuk le a lámpáról, a szekrényről, és hűvös, tiszta vonalaival nem tud majd elbújni a többi dekorelem között, hiszen a Skuggebo csillogásra született. Az ezüst változatot szinte bárkinek ajánljuk, hiszen nagyon jól alkalmazkodik a lakás stílusához, de az extrémeknek is van egy jó hírünk, hiszen a tervezők nem álltak meg a tiszta tündöklésnél, megalkották az éjkirálynőt is, a fekete Skuggebo-t, a sötét varázslatot, ami pazar eleganciával töri meg a szoba hangulatát, és beleírja nevét a dekorelemek top 100-as listájába. Kinek az ezüst, kinek a fekete, egy Skuggebo minden házba kötelező, hiszen elérhető, mégis tömény design, tehát nem szabad kihagynia senkinek.
A több méternyi, óriás gurigás fénykábeleinket nézegetve arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha a kerítésünket körbe húznánk vele? Kontúrokat rajzolnánk, végig vezetnénk az oszlopokon, faelemeken, kinek milyen fajtájú a kerítése. Megtehetjük bármikor, ugyanis a fénykábel flexibilis, nagyon könnyen kezelhető fényforrás, és vágható, így semmi sem szab határt alkotói munkáknak és az esztétikumnak. Ráadásul toldó elemeket is árusítunk, így könnyebb dolgunk nem is lehetne, mert amit elképzelünk, meg is valósíthatjuk, nincsenek akadályok. A finom, elegáns színektől a vibráló, szivárványszínű kábelekig minden megtalálható nálunk. Ha a kerítés nem lenne elég, tovább fonhatjuk a szálakat, és akár házunkra is átvihetjük a kontúrcsíkot, vagy a díszítő motívumot, de a kertben is alakíthatunk belőle akár egy figurát is, hogy feldobjuk vele a kert arculatát. Választhatjuk a hagyományos izzós változatot, ami bár nem energiatakarékos, de lágyabb fényeket produkál, de készletünkön található számos LED változat is, ami erősebb fényt biztosít, és az energiával is kiválóan
Bár a nyarat átléptük, az esküvő szezon még javában tart, ezért is szól a mai cikkünk egy olyan fény füzérről, ami az esküvők, lakodalmak kiváló díszítőeleme lehet. A Swing light, ami alakja egy hintaágyra hasonlít, nagyon különlegessé teheti az egyszerű dekorációkat is. Ha szeretnének valami finom esztétikusat, de kerülik a giccses, túlzó darabokat, akkor a Swing Light az Önök megfelelő díszítő kelléke. Alkalmazása nagyon egyszerű, nem kell hozzá egy egész csapat, hogy a helyére tegyük, és ha a LED-es változatot választjuk, akkor még energiatakarékosak is leszünk. Többféle színű füzérrel állunk rendelkezésre, és tanácsot, ötleteket is szívesen adunk, hiszen a LaBelle már számos esküvő, lakodalom dekorációjában vett részt, szolgáltatta a füzéreket, mintákat, világítástechnikai eszközöket. Több éves tapasztalattal a hátunk mögött bátran állítjuk, hogy a Swing Light megfelelő egy esküvő igényes megjelenéséhez, és nem utolsó sorban praktikussága sem elhanyagolható. Sőt, ha nem szeretné megvásárolni, mert attól fél, hogy utána nem tud mit kezdeni sok fényfüzérrel, akkor tőlünk akár bérelni is tud, így emiatt sem kell aggódnia, csak be kell fáradnia hozzánk
Folytatódik a LED őrület, mivel világítástechnikai szakemberekként szívügyünknek tartjuk, hogy nap mint nap beszámoljunk a látogatóinknak, hogy éppen milyen újítással találkoztunk a LED piacon. Ismét sikerült egy különleges darabra bukkantunk, amit ráadásul bárki el tud készíteni gyerekei, vagy saját maga örömére, íme tehát a LED hullahopp karika. Gondoljunk csak bele, körbe-körbe vibráló fények, színes karikák, öröm, szórakozás, színes élmény szó szerint. A tetejébe még egészséges is, tehát gyorsan elő a szerszámokkal, irány a LaBelle, utána pedig a műhely, és indulhat a munka! Lépésről lépésre leírják nekünk, hogyan tudunk elkészíteni egy ilyen csodát, amilyen nem sok ember garázsában található meg, és ha szeretjük az egyedi dolgokat minden téren, akkor egy kis barkácsolás után miénk lesz a legszínesebb, leglátványosabb, és egyben legszórakoztatóbb hullahopp karika a környéken! Sötétben mutat igazán jól, akár otthon, akár a szabadban, oda fogja vonzani az embereket ez a világító karika. Mi csak annyit mondunk, hajrá, a teljes leírás itt található: http://makeprojects.com/Project/LED-Hula-Hoop/300/1
Nem csalás, nem elírás, tényleg egy 3 dimenziós terítőről van szó. Egy olyan különleges terítőről, amit darabokból rakhatunk össze, és olyan hosszúságra, formára, mintára alakíthatunk, amilyenre csak szeretnénk. Sokaknak biztos beugrott már a megfejtés, de akiknek nem, segítünk, a Voravanról van szó. Mai tippünk pedig - hogy mire tudjuk felhasználni, hogyan tudjuk vele még divatosabbá, szebbé tenni lakásunkat - az asztalterítő, vagy futó. Vegyen pár doboz indamintás Voravant tőlünk, de választhatja bármelyik másik mintát is, és mehet a kreatívkodás! Rakja őket egymásba hosszanti irányban, és máris kész egy elegáns asztali futó, ami központi design darabja lesz az étkezőnek. A színek pedig majdnem hogy végtelenek, így minden konyhához tudunk megfelelő színű Voravant biztosítani. Aki pedig nagyon belejött, készíthet akár az egész asztalt beborító terítőt is, hiszen a darabok nem fognak szétválni, és tányérokat, tálakat, poharakat is nyugodtan elhelyezhetünk rajta, a látvány pedig elsőrangú lesz. A bátrabbak akár több féle színű terítőt is készíthetnek, hiszen a Voravannal bármi megoldható. Mi adjuk az alapanyagot, a többi az Ön fantáziáján múlik!
A Boogie wave után úgy behullámosodtunk, hogy egyre-másra csak ontjuk magunkból a hullám alakú design tárgyakat. Nincs megállás, íme a Wave TC, a minihullám, a hullámlámpa, egy hangulat, ami a fénylő hullámok érzését idézi. Kell annál jobb lámpa, ami hullám alakú és színváltós? Egy estén, amikor sötét van mindenhol, és csak a Wave TC lágy fénye váltakozik az éjszakában, üljünk le mellé egy könyvvel, vagy csak nézzünk ki az ablakon, és elhozza nekünk a nyári kalandok pillanatait, a hullámzó vizek érzelmeit, a meleg szél sodródását. Ugye milyen jól hangzik? Party lakásba is ajánljuk, biztosan a baráti kör kedvenc eleme lesz. Ahogy a társai, a Wave Tc is adapterről működik, de ha feltöltöttük, nyugodtan kivihetjük az erkélyre, és segítségével magunkba szívhatjuk éjszaka a városból áramló információhalmazt. Relaxáció, pihenés, nyugalom, ez jut még eszünkbe a Wave TC-ről, ill. még az, hogy egy modern nappali elengedhetetlen kelléke. A hullámőrület még mindig tart, hiába van ősz, hiszen hullámok mindig vannak, ugyanúgy örök életűek, mint a Wave TC!
Számos cikkünk szólt már a kerti világításokról, a füzérekről, égősorokról, hogy milyen hangulatos tud lenni egy olyan kert, amit számos apró vagy akár egy-egy külön álló fényforrás borít be. Ősszel sincs ez másképp, jönnek a derűs éjjelek, a borozgatások, úgyhogy ne feledkezzen meg a kertje megvilágításáról, ha eddig még esetleg nem szerzett be pár hasznos elemet tőlünk. Ma egy olyan állólámpát hoztunk magunkkal, ami a fény mellett tökéletes eleganciát sugároz, egyszerű, könnyed formája szigorú rendet teremt környezetében. Mindenféle giccs és túlzások nélküli darab, ami mégis könnyed, légies atmoszférába hajtja át a precízen megtervezett területet. A Milio állólámpa a legjobb választás, ha a fémes, hideg elegancia híve, és szereti a kissé futurisztikus látványt. Ellenáll az időjárásnak, így akár télen is remekül bevilágítja a pontokat, és választhatunk több színből is, ha szeretnénk, ráadásul sorba is köthetőek a lámpák. Finom, mégis markáns vonalak, egyszerű tervezés, profi minőség, ez a Milio kerti állólámpa.
A műanyag gyümölcsök kora ezennel lejárt, íme a trónfosztó, az Egg TC, a tojás alakú design lámpa. Hát nem elragadó? Úgyis már mindenki unta a dísz banánok és almák terjeszkedését, ezért elhoztuk a színváltós, asztali csodát tojás formában. Emelt fénye kitűnően összpontosít szobánk színvonalára, de akár a földön állva is különleges darab, ami mellett nem lehet szó nélkül elhaladni.
Mint többi termékünk, az Egg TC sem fog átforrósodni, adapterről működik, de töltés után akár anélkül is élvezhetjük a színek számtalan variációját órákon keresztül. A LED izzói pedig extra hosszú élettartamúak, így sokáig maradhat velünk ez az óriás tojás. Félig áttetsző tejüveg felülete igazán elegáns megjelenést kölcsönöz az egyszerű formának, a test pedig minőségi üvegből készült.
Ha besárgul, vagy zöldül, nem kell megijedni, szerencsére illatmintával nem rendelkezik, ill. megtörni sem ajánlatos. Ajándéknak is kiváló, hiszen bármilyen otthonba be tud illeszkedni percek alatt.
Rengeteg szórakozóhelyen láttunk már LED-del élvilágított gravírozott plexi reklámtáblát, csak esetleg nem tudtuk, hogy annak ez a hivatalos neve. Van ahol a cég logóját írják rá, a nyitvatartást, esetleg egy szlogent, de nagyon sok helyen tapasztaltuk már, hogy akár filccel ráírják a reklámtáblára az itallapot vagy az aktuális italakciókat. Kiváló ötlet, hiszen egyből megakad rajta a szemünk, színei odavonzzák az embereket akár messziről is.
Mind a négy oldalról meg lehet világítani LED-del, ami szép, egyenletes fényt ad a reklámtáblának. Színterezett alumínium kerettel rendelkezik ez a fóliázott, megrendelésre gravírozott víztiszta plexi tábla. Különleges megoldás, és esztétikai szempontból sem utolsó a kávézónk, kisboltunk efféle módon való reklámozása. Hangulatos fényével nyugalmat áraszt, de elérhetjük ennek a hatásnak az ellentétjét is egy kis fantázia segítségével. Vagy a mi segítségünkkel!
Bízza ránk reklámtáblája elkészítését, hiszen ez egy komoly feladat, és a La Belle már évek óta bizonyítja rátermettségét a hazai és nemzetközi piacon.
Ha sikerült már beszerezni Voravan dekorációt a fürdőszobába, konyhába, és szeretnénk, hogy a részletek is tökéletesek legyenek, akkor válasszunk a kilépőnkhöz, szőnyegünkhöz, falidíszünkhöz illő akasztót, hogy ne térjünk el a stílus nyújtotta összhatástól. Ha pedig még nem ért el bennünket a Voravan láz, itt az idő belekezdeni, indításnak tökéletesen megfelel ez a kis kiegészítő, amit akár a gyerekszobában, vagy az előszobában is felhasználhatunk.
Válogathatunk többféle színből és méretből, akár tanácsot is szívesen adunk, ha nem tud választani a Voravan díszes tengeréből. Bársony bevonata finom tapintású, az általa nyújtott optikai élmény sem elhanyagolható. A csempét, falat sem kell megfúrni, hiszen tapadókoronggal tudjuk rögzíteni a megfelelően kiválasztott felületre.
Nem ázik el, nem szakad, strapabíró anyagból készült, és akaszthatunk rá konyharuhát, sálat, törölközőt, megfelelő rögzítés mellett sokáig fog az otthonunkban díszelegni.
Még mindig tudunk újat mutatni a LED gigantikus birodalmában. Mai újdonságunk, a LED Shelf, a LED polc, amire pakolhatunk, rakhatunk könyveket, és hihetetlen, de világít. Ráadásul nem melegszik át, így nem kell félnünk attól, hogy a kedvenc tárgyunk megszenvedi a design őrületünket. Nagyon könnyen felszerelhető, nem igényel nagy szakmai tudást, és adapterről működik. Ennél könnyebb dolgunk már nem is lehetne.
Futurisztikus megjelenés, méghozzá az első osztályból. Formákat, mintákat alkothatunk belőlük a falon, variálhatjuk a színeket, így egy sokkal látványosabb összeállítást kaphatunk, mintha a hagyományos polcelemeket használnánk. Szólóban, egyedüliként egy nagy falon is igazán jól mutat a polc, hiszen nem egy megszokott dolog, de ezért szeretjük, mert mi a nem megszokott dolgokért élünk, hogy az Ön lakása minél egyedibb és látványosabb legyen. A LED Shelf pedig biztosan ezen fog fáradozni, ha mi nem lehetünk mindig ott.
Ma egy olyan design elemet hoztunk magunkkal, amit szerintünk mindenki szeretne a saját lakásába, még az is titkon, aki azt mondja, hogy nem. Reggel van, állunk a tükör előtt álmosan, és indul a szürke hétköznap, vagy állunk a tükör előtt, és az elkezd színeket játszani. Nem a szemünk káprázik, hanem a Mood Light Mirror XB. Ön melyiket választaná?
Ha a másodikat, akkor a legjobb helyen jár, ugyanis a La Belle ilyen trükköket is tud. Egy olyan LED panel van a birtokunkban, ami normál állapotban egy gyönyörű tükör, amikor pedig bekapcsoljuk, világít. Kell ennél jobb, szebb, divatosabb tükör? Nagy teljesítményű LED-jei akár egy nagy szobában is kiválóan mutatnak, intenzív színeinek köszönhetően. Ágy felett, előszobában, nappaliban, vagy a plafonon, ahova csak szeretnénk, oda tehetjük, és ez lesz lakásunk egyik legmeghatározóbb stílus eleme.
Ha szereti a különleges, nem mindennapi dolgokat, és nem éri be egy sima, hétköznapi tükörrel, akkor Önnek kötelező a Mood Light Mirror XB. És persze a La Belle!
Eddig számtalan lámpát, füzért, fényforrást, design elemet mutattunk be különböző stílusban. Több csoportba lehet sorolni a termékeinket, most ismét a hűvös esztétika kedvelőinek szeretnénk újat mutatni, a Signo 4N falilámpát, ami olyan, mint egy kristály, amikor felkapcsoljuk.
Négy irányban szórja szét a négy fénysugárnyalábját, ezáltal olyan látványt kölcsönöz, amit mással nem lehet helyettesíteni. A kompromisszumoktól mentes megjelenés mellett a technika is precíz, rozsdamentes acél csavarok tartják az üveg lámpabúrát, míg a kerete és rögzítő elemei alumíniumból készültek. Mint mindig, rendelkezünk több féle színvariácóval, hogy bárki a saját lakása stílusához mérve tudjon tőlünk rendelni a termékből.
Egyszerű vonalak, mégis extra design, ezt hogyan lehet? A Signo 4N készítői tudják, hogy mi a trend, és azt is tudják, hogyan kell ez az embereket lenyűgözni. Így született meg ez a fekete gyémánt doboz, ami fénnyel tölti meg a vak éjszakákat.
Sokáig tanakodtunk, hogy vajon mire hasonlít ez a LED-es fényforrásunk? Gombára, tányérra, vagy egy bogárra? Ki mit lát benne. Party-fényként aposztrofáltuk, mivel egy pár darab ebből a világító díszből, és miénk lesz a leglátványosabb buli az évben. Legyen piros, mint a tűz, sárga, mint a narancs, vagy kék, mint a jég, feltűnést kelt bárhol, ahol megjelenik. Persze nem csak bulikba ajánljuk, irány a gyerekszoba a lakói legnagyobb örömére, vagy nappalink, hálónk kitűnő dísze lehet ez az egyedi LED bogár.
Azt persze nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a LED lámpák mennyire energiatakarékosak, milyen hosszú élettartammal bírnak, és a színeik sokkal határozottabbak, mint a társaiké. Ha egyedi és feltűnő darabra vágyik, vigyen haza pár LED bogarat, hagyja, hadd lepjék el a lakást, és vibráljanak sok-sok éjen át az Ön kedve szerint. Ha pedig meglátja akciónkat, egy egész invázióra készülhet!
A világítás, amit E.T. is megirigyelne. Hideg, mégis szikrázik. Hogy miben különbözik az El világítás a hagyományos világításoktól? Például, hogy nagyon keveset fogyaszt, és 360 fokban képes világítani. Az elektrolumineszcens fényforrás, más néven El világítás a legtöbb esetben flexibilis anyagokban működik. Fényreklámokban gyakran használják, de egyszerű kezelhetősége miatt akár otthonunkban, dekorációs célokra is felhasználhatjuk. Lehet tekerni, hajlítani, akár egy egész szöveget formázhatunk belőle a nappali falára. Igen kedvelt fényforrás az El, mivel nem igényel összetett szaktudást a működtetése.
Vékonysága is a pozitívumok közé sorolható, ill. akár elemről is üzemel, és mindezen felül meg lehet fogni! Ezért indult el világkörüli útjára az El világítás, hiszen számos embert megihletett az anyag flexibilitása. Szerencsére hozzánk is elért, és a La Belle büszkén prezentálja. Egy anyag, amit hajtogathatsz, és még világít is. El világítás. Mindenki vegye fel a szótárába!
Kihalt utcák, éjszakai lágy, tompa fények, forró utcakő, merre tovább? Mikor már elvesznénk a betontengerben, feltűnik a házak között egy fény, egy iránytű, egy világító reklámtábla, ami eldönti a sorsunkat, és behív minket egy hűsítő koktélra. Nincs kétség, a legjobb hirdetője egy kávézónak, bárnak a bejárat felett lógó reklámtábla, hiszen így messziről is odavonzza a tekintetünket.
A La Belle ebben is rendelkezésre áll, válassza a plexi előlapos reklámtáblánkat, és garantáltan bevonzza majd az embereket az utcáról. A tábla színterezett alumínium szerkezettel bír, belső, fénycsöves világítású, plotter fóliázott, vagy 4C nyomtatott grafikával, opál plexi előlappal rendelhető. Ha van elképzelése, forduljon bátran hozzánk, de ha nincs, akkor is, mert szívesen segítünk az ötletelésben. A színek és minták variációinak maximum a képzelete szabhat határt. Ha a Dio Restaurant & Bar és a Mokka Cafe & Restaurant minket választott, miért ne tenné Ön is?
Ha a múltkor a Lightbox Jelly-ről azt írtuk, hogy futurisztikus, és olyan, mint egy földönkívüli doboz, akkor íme egy még jobban az ufo-kra hasonlító, kerek, lapos, fénylő design cucc, az Ambience TC, ami nem más, mint egy világító tál. Különleges formája, egyedi tervezése igazán szembetűnő, és meghatározó alapja lehet a lakás stílus vonalának.
Az ebben felszolgált édességek, gyümölcsök osztatlan sikert aratnak majd, de dísztárgyként is remek darab. Tegyünk ki pár világító tálat a pultra, az asztalra, vagy a teraszra, és adjuk át magunkat a nem hétköznapi látványnak. Számos szín közül választhatjuk ki a hangulatunkhoz illőt, és az Ambience TC nem fog melegedni használat közben, LED izzója pedig garantálja a hosszú élettartamot. Adapterről működik, de ha feltöltöttük, akár 8 órán keresztül is világít nekünk szabadon. Félig áttetsző tejüveg felülete a szívünket is melengeti majd.
Ilyen biztosan nincs a szomszédoknak, siessen, mert ha ők is olvassák ezt, akkor az előző kijelentést már nem tudjuk garantálni. Ráadásul most a La Belle-nél akciós az Ambience TC!
A La Belle csapata sok mindent látott már. Írtunk már világító, LED-es fogsorról, beszámoltunk ruhára és dobra illesztett LED szalagokról, de itt korántsem ér véget a LED mániánk, hiszen szerencsére mindig újabb és újabb találmányra bukkanunk. Most sincs ez másképp, mai elemünk, ami után biztosan mindenki megfordul az utcán, a LED cipőfűző! Igen, nem elírás, cipőfűző, ami világít a sötétben.
A designerek megőrülnek érte, mi is, hiszen egy nem mindennapi darab. Vékony mint egy madzag, és elem nélkül, akkumulátorral működik. Bármilyen cipőbe jó, és mi leszünk a legmenőbbek a Margitszigeten, ha felvesszük az esti futáshoz, vagy a szilveszteri buliba.
Ha Ön is LED mániás, a kulcsszó: La Belle! Legyünk együtt azok!
kép: webbolt.hu
Áram nélküli fény
Többször írtunk már arról, hogy nyáron is divat a kültéri fényfüzér a kertben, szórakozóhelyeken. Milyen hangulatot ad egy nyári grillezésnél a lágyan megbújó fények sokasága? Muszáj kipróbálni. Ha eddig az volt a probléma, hogy nem tudtunk áramforrást biztosítani a fényfüzérünknek, akkor jó hírünk van! Nálunk lehet kapni olyan fényfüzért, amihez nem kell áram. Csak feldíszítjük vele a fákat, kerítést, vagy a házat kívülről, és kész! Ugyanis napelemmel működik.
Nagyon praktikus és kényelmes, mivel alkonykapcsolós, így csak a sötétben világít, és ha nem vagyunk otthon, akkor is gondoskodik a látványról önállóan. Vízálló és ellenáll az alacsony hőmérsékletnek is, így egész évben non-stop használhatjuk. Két funkciós LED világítás, folyamatos, ill. pulzáló, amihez épp kedvünk van.
Ráadásul a LED garantálja a hosszú élettartamot, és a határozott, kontrasztos színeket. A piros pedig sosem fog kimenni a divatból! Ahogy mi sem.
Időről időre szeretné az ember feldobni valamivel a lakást. Mivel festeni, tapétázni nem lehet minden évben, és a bútorokat, képeket sem szeretnénk ilyen sűrűn lecserélni, ezért maradnak a kiegészítők, a design tárgyak. Egyik legjobb választás a lakás stílusossá tételére a Boogie cube panel. Egy lapos kocka, ami világít. Letisztult vonalai és eleganciája tökéletesen illeszkedik a mai modern lakások életterébe.
Akinek nem elég, hogy szimplán egyedi, jól néz ki, és világít, annak eláruljuk, hogy változtatható a színe távirányítóval (végtelen variációk), nem melegszik fel a működtetés során, és hosszú élettartamú LED izzókat tartalmaz. Minőségi műanyagból készült a test, félig áttetsző opálos felülettel. Ráadásul akár a falra is szerelhetjük könnyedén, de asztali kitámasztóval is rendelkezik. Vége az egyszerű lámpáknak, képeknek, itt a LED forradalom!
Ajándéknak is tökéletes, de miért ne váltsuk le az unalmas éjjeli lámpánkat a hálóban egy Boogie cube-ra?
Egy ideje még ferde szemmel néztek arra, aki karácsony után is fent hagyta a szobában a fényfüzért, mert tetszett neki. Sőt, volt aki tudatosan rakta ki, és használta hangulatvilágításként az ajtó körül, vagy a falon. Nagyon jól tette! Megelőzte a trendet, ugyanis a fényfüzérek, hangulatvilágítások korszakát éljük.
A La Belle-nél számos színű és formájú fényfüzér közül lehet választani. Van szív alakú, gömb formájú, kapható vegyes füzérsor is, és valamelyik úgy néz ki, mint egy világító cukorka. Senki sem szereti, ha egy hangulatos estén a szemébe világít egy éles lámpa. Sokkal jobban érezzük magunkat egy lágy, meleg tónusú fénynél, amit ezekkel a dekoratív füzérekkel bármikor elérhetünk.
Legyen szó a nappaliról, gyerekszobáról, kirakatokról, kávézókról, fényfüzéreink bárhol kiváló hangulatot tudnak teremteni. Ha nem hiszi el, jöjjön el hozzánk, és nézze meg a kínálatunkat! És hozzon magával táskát is!
A 21. század nem csak az űrrepülés továbbfejlesztését, és a facebook-ot hozta el nekünk, hanem egy olyan dobozt, ami világít, gurul, és még jól is néz ki. Futurisztikus külsője akár egy robottal is versenyezhetne. Íme a Lightbox Jelly, a modern lakások nélkülözhetetlen kiegészítője. Használhatjuk bent a szobában, de óriási előnye, hogy kültéren is alkalmazható. Minimalista vonalai, hideg eleganciája egy perc alatt stílust teremt a szobában vagy a kertben. Mintha kis robotok szállták volna meg a lakást!
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy keveset fogyaszt, és variálható a fényáteresztő felülete. Ha nincs ötlete, mivel dobja fel a lakást, a kertet, a Lightbox Jelly a legjobb megoldás. Lehet hozni vinni, feltenni egy oszlopra, a medence mellé rakni, vagy csak ott hagyni a fűben. A látványért pedig nem kell többet a szomszédba menni, maximum hozzánk!
Itt a nyár, a nagy ismerkedések, szerelmek, esküvők ideje. Az ember levetkőzi az év fáradalmait, és átadja magát az érzésnek. Mindenki kedvesebb, türelmesebb a másik emberrel, könnyebben nyit a másik felé. Mintha tényleg lenne valami a levegőben! Irány a szabadba, nyaralni, piknikezni, kerti buliba menni, és beszélgetni, ismerkedni, kézen fogva sétálni a vízparton, vagy éppen összekötni az életünket a szerelmünkkel.
Eredeti ajándék lehet érzelmeink, hangulatunk kifejezésére ez a szív alakú, világító dísz. Esküvőkre is kiváló megoldás, ha szeretnénk egyedivé tenni a megjelenést, és szeretnénk fokozni a látványt. Rózsaszín vagy piros színű, több méretű és különféle izzójú szívekkel rendelkezünk. Kültérre is kiválóan alkalmazható, a figyelmet pedig biztosan megragadja majd. Stílusos, elegáns dísze lehet egy eljegyzési party-nak is, de egy házassági évfordulón is remek ötlet.
Ne féljünk a giccstől, manapság már egyáltalán nem számít annak a szív forma, ezért is merjük ajánlani ezt a díszt, hiszen a mai trendnek teljesen megfelel, ráadásul ízlésesen mértéktartó is.
Ha eljön a nagy nap, SZÍVesen állunk rendelkezésére!
A fürdőszobai kilépő mindig nagy fejtörést okoz. Számtalan funkciót kell betöltenie: legyen dekoratív, modern, ízléses, passzoljon színben, mintában a fürdőszoba stílusához, és nem utolsó sorban legyen praktikus, könnyen kezelhető, tisztítható.
Sokan nem tartanak a fürdőben kilépő szőnyeget, azzal az indokkal, hogy nem egészséges, mert vizes marad, ezért sok baktérium telepszik meg benne, ráadásul nem nyújt komfortos érzést egy hideg, nedves szőnyegre lépni fürdés után.
Akkor ők még nem hallottak a voravanról! Igen a voravant a fürdőszobában is bátran használhatjuk, hiszen rendkívül praktikus. Szivacsos állaga miatt kellemes érzést nyújt, és kevésbé szívja magába a nedvességet. A designról nem is beszélve! Rengeteg szín és minta közül választhatunk, hogy feldobjuk vele a fürdőszobánkat. És a praktikussága sem elhanyagolható! Ráadásul bármikor kiegészíthetjük újabb és újabb darabokkal.
A Wc kagyló elé is tegyünk egyet, és egy stílusos új fürdőszobát kapunk majd. A voravan mindig diszít, a La Belle pedig mindig segít Önnek!
kép: vorovan.hu
Nyáron aki teheti, kimegy a szabadba, jobb esetben a saját kertjébe, vagy a teraszra. Ilyenkor mindenkit megtámad az ihlet, nem kérdez, csak lecsap az emberre, és küldi a jobbnál jobb ötleteket. Aki nem ilyen szerencsés, az se aggódjon, itt vagyunk mi ihlet helyett. Íme egy újabb jó ötlet!
Ha szeretné lecserélni kerti világítását, és valami elegánsat, egyedit, esztétikusat keres, akkor Önnek a süllyesztett kerti lámpáinkat ajánljuk. Akár a kocka alakút, akár a hosszú téglalapot választja, stílust fog teremteni a kertjében vagy a teraszon. Többféle fényszűrővel és fénytörő ráccsal rendelhetőek a lámpák, ha nem tud dönteni, szívesen segítünk!
A LED szalag olyannyira kezd elterjedtté és népszerűvé válni, hogy lassan nem telik el úgy nap, hogy valahol ne találkoznánk vele össze, legyen szó művészetről, lakberendezésről, vagy akár zenéről, divatról. A múlt héten az utóbbi kettő találkozását kísérhettük figyelemmel. A Budapesten megrendezett Viva Comet díjátadó gálán egy különleges LED élményben volt részünk. A Compact Disco tagjai a fellépő ruhájukat úgy szerették volna egyedivé, emlékezetessé, és látványossá tenni, hogy LED szalagot erősítettek a kabátjukra. Világított, villogott, és még színt is váltott. Minden elismerésünk! Díjat ezúttal sajnos nem kaptak, de a közönség megőrült értük.
A galéria megtekinthető itt: http://galeria.velvet.hu/celeb/2011/06/11/viva_comet_2011/
A LED szalagok pedig itt nálunk!
Ki ne szeretné nyáron a szabadtéri programokat, bulikat, vacsorákat, borozgatásokat? Milyen hangulatos tud lenni egy terasz, ahol este csak lágy fények mutatkoznak, és kint ülhetünk a szabad ég alatt.
Ezeket mind megvalósíthatjuk otthon is! Jöjjön el hozzánk, szerezzen be egy-két kültéri fényfüzért, fényhálót, fénykábelt, és futtassa körbe vele a kertjében a fákat, bokrokat vagy a kerítést.
Még pár lógó lampion, gyertya, egy nagy asztal a fa alá, és úgy érezhetjük magunkat, mint Aliz Csodaországban!
kép: studiogblog.com
Új lakás, nagy kihasználatlan falfelület. Mit tegyünk rá? Polcot, képet, dísztapétát? Ne. Tegyünk rá egy LED panelt! Csúcsmodern luxus, és design szempontból is abszolút első. Ráadásul távirányítós, a kényelmesebbek kedvéért.
Fény, hangulat, kép, dísz, design, technika egyben. A színeket pedig mi magunk választhatjuk meg.
A Mood Light Classic LED panel csak arra vár, hogy a lakását díszítse. Mi is. Aki pedig nem rendelkezik üres fallal, de beleszeretett, annak itt egy másik extra megoldás:
http://hackedgadgets.com/2009/06/05/64-rgb-led-color-table/
Korán kelés, munka, stressz, dugó, bevásárlás…és végre otthon! Forró fürdő, gőz, gyertyák, halk zene, relaxálás.
Vagy! Pörgés, szivárványos fürdő a LED zuhanyfejjel, és indulhat az este. Villany leolt, és fürdés a színek záporában. Hőérzékelős LED zuhanyfejeink garantálják a hangulatot a fürdőszobában, és utána is.
Nem kell hozzá elem, pusztán a víz áramlásából nyeri az energiát.
Indítsa ezzel a reggelt, és garantáltan jobb kedvvel fog elmenni otthonról. Vigyázat, függőséget okozhat! De kit érdekel? Ha siet, ajándékokkal és akciókkal várja Önt a La Belle
A neten böngészve egy remek ötletbe botlottunk. Biztosan mindenkinek van otthon karácsonyi füzére, amit a fenyőfa lebontása után sajnálkozva elrak egy dobozba, és csak egy év múlva vesz elő.
Nem kell egy évet várni, használjuk fel akár most! Csináljunk belőle betű alakú lámpát! Idén úgyis elkerülhetetlen beszereznünk egy betű formájú design kelléket, ha divatőrültek vagyunk, vagy ha csak tetszik nekünk.
Nem kell hozzá profi kézügyesség, és egy vagyon sem, ha pedig nem működne a dobozból előbányászott karácsonyi égősor, a jelszó: La Belle!
Útmutató: http://www.inspiraciok.hu/2011/04/diy-betu-lampa-karacsonyi-led-egosorbol.html
kép: inspiraciok.hu
A LED szalag lassan meghódítja az egész világot, nem csoda, hiszen felhasználhatósága szinte kimeríthetetlen. Rengeteg hírt kapunk a világ összes pontjáról, a klasszikus művészettől a modernig, a LED szalag mára a művészet részévé vált.
Nem rég egy Manhattan-i képzőművészeti kiállításon látvány-eszközként használták a LED szalagot az érzelmek fokozására, az Imogen Heap zenekar pedig egy olyan dobot készített, ami LED szalaggal van körbefuttatva, és ütésre változtatja a színét.
Ha valaki kedvet kapott hozzá, hogy legyen egy színváltós dobfelszerelése, íme a videó, hogyan kell elkészíteni:
http://www.davidcranor.com/David_Cranor/Projects/Entries/2010/6/8_Blinky_Snare.html#7
A hozzávalók miatt forduljon hozzánk, dobbal nem szolgálhatunk, LED szalaggal viszont minden mennyiségben!
kép: davidcranor.com
Idén is nagy érdeklődés követi a minimál stílust a lakberendezők körében, és egyre elterjedtebb az otthonokban is a letisztult design.
Aki szereti a minimál vonalat, annak kötelező beszereznie ezt LED fát. Hűvös, egyszerű vonalvezetés, hideg fények, tökéletes elegancia. A természet találkozása a rideg fényekkel.
Állhat a sarokban, de beletehetjük egy vázába, és kitehetjük az asztalra. A bátrabbak pedig felhasználhatják karácsonykor is fenyő helyett. A látvány így is-úgy is garantált.
Mozi, sötétség, lépcső…késve érkezünk, és kétségbe esve keressük a székünket. Miért nem esünk orra? Mert fénykábelek sora jelzi nekünk a helyes irányt.
Vághatjuk, tekerhetjük, és mégis világít! Vegyünk belőle pár métert, és a megunt konyhabútor egy óra alatt csúcsmodern design ékszerré alakul. Annyira örülni fogunk neki, hogy irány a nappali, azután a háló, és ki tudja hol ér véget az alkotói szellemünk.
Flexibilis, könnyen kezelhető, rengeteg színben kapható, és nem mellesleg pénztárcabarát. Fénykábelt mindenkinek!
A 21. században eljutottunk arra a technikai szintre, hogy ha véletlenül abba a hibába esnénk, hogy azt mondjuk a kedvesünknek, hogy lehozzuk neki a csillagokat az égről, akkor meg is tehetjük.
Ha így tette Ön is, és nem szeretne csalódást okozni, kérjük fáradjon be hozzánk az esetleges konfrontáció elkerülése végett.
De ha szeretné a barátait lenyűgözni egy olyan medencével, aminek az alján sok kis apró csillagpont szórja fényt mennyei hangulatot keltve, és úgy szeretné érezni magát, mintha egy habos felhő közepén üldögélne, akkor is szívesen állunk rendelkezésére.
Tavasszal mindenkit elkap az a gondolat, hogy szeretné az összes virágot hazavinni a vázába, amit meglát az utcán, mert az olyan szép. Igen ám, de pár nap múlva elhervadnak, és általában a kukában végzik ezek a szép virágok.
Ezért vagyunk mi, mert a La Belle erre is tudja a megoldást! A virágok is túlélik, a lakásunk is szép lesz tőle, mindenki jól jár. Mi kell hozzá? Vegyünk sok, színes, virág alakú Voravan-t, illesszük őket össze, és kész is a virágcsokor, kicsit másképp. Egyedi, kreatív, és bármikor változtatható. Láttak már virágcsokrot a falon vagy a parkettán? Na ugye.
Bruce Munro-ról már korábbi cikkünkben is írtunk, nem hiába, a „fény-zseni” januárban ismét előrukkolt egy óriási ötlettel. Anglia egyik történelmi városának, Salisbury-nek a híres katedrálisába álmodott egy különleges fényzuhanyt. A kétezer optikai szál bevonásával készült csoda a katedrális tornyából lépcsőzetesen hullik alá, akár a zuhanyrózsából a vízsugarak.
Mindegyik szál végén egy könnycsepp alakú fénypont található, fokozva az amúgy sem átlagosnak számító látványt.
Sajnos már élőben nem csodálhatjuk meg ezt a különleges fényzuhanyt, de szerencsénkre ezt is megörökítették, íme:
http://manzardcafe.blog.hu/2010/12/08/fenyzuhany_a_katedralisban_bruce_munro
Ki mondta, hogy fényfüggönyt csak télen lehet használni? Ugyanolyan elegáns és hangulatos kiegészítője lehet egy esküvőnek, mint télen a házunknak vagy az iroda ablakának. Legyen akár hideg vagy meleg színű az izzó, garantáltan fokozza majd a látványt. Bármikor egyedivé teheti fényfüggönyeinkkel ezt a megismételhetetlen napot. Hiszen ki ne szeretne egy olyan hangulatos sátor alatt táncolni egy lakodalomban, ami roskadásig van apró kis izzókkal? Vagy egy olyan épületbe belépni, aminek a homlokzatáról ezer fénypont hullik alá? LED izzókkal is kérhető, így még energiatakarékosak is leszünk. Egyszerű a felhasználása, mégis páratlan látványt nyújt. És még csak meg sem kell vennie, bármikor kölcsön adjuk Önnek, persze ha meg szeretné vásárolni, nem mondunk nemet.
foto: la belle
Találkoztunk már virág alakú lámpával, agy formájú izzóval, Led csíkokkal, most jöjjön hát egy olyan gyűjtemény, amiben megtalálhatjuk a húsz legőrültebb, legfurább, legmeghökkentőbb lámpák és fény-desginok sorát. Van köztük tacskó formájú, csésze alakú, de kézigránátra hasonlító lámpa is. Egyik-másik akár elférhetne a szobában, de a legtöbb inkább a vicces kategóriába sorolható.
A komplett gyűjtemény címe: http://2leep.com/bar.php?s=2548
kép: 2leep.com
Összeállt a Gorenje és a híres New York-i designer Karim Rashid, aki állítólag a rózsaszínt is férfiassá tudja tenni. Mi lett belőle? Egy új, Rashid által tervezett Gorenje kollekció. A technika és a design ötvözése, azaz a „MoodLite Technology”. A fény és a szín érintése. Hét féle árnyalat váltakozik az egyes háztartási gépekre álmodott Led csíkokon, akár minden nap, vagy minden pillanatban, úgymint MisztikusFehér, BabaRózsaszín, ForróPink, SötétLila, ÉgKék, LimeZöld és LédúsNarancs.
Többféle módra programozhatóak a gépek, pl. random módon váltakozzanak a Led-es színek, ill. hőmérsékletváltozásra vagy fényviszonyokra. A cég leszögezte, a design mellett ugyanúgy odafigyelnek a minőségre, ahogy eddig.
kép: gorenjegroup.com
Találkoztunk már számos figyelemfelkeltő, néha már túlzó, az erkölcs határait feszegető reklámtáblákkal, de ilyennel biztosan nem. Maximum az, aki mostanában Nyizsnyij Novgorod útjait járta. Az orosz város igazán morbid reklámtáblákkal szeretné az ittas vezetést visszaszorítani. A reklámtáblákon egy lógó, vérző férfitestet láthatunk szétfröccsenő vér és leszakadt végtagok társaságában. A felirat: „Ez a test a tiéd is lehetne”.
Oroszországban rengeteg az ittas vezetés által okozott balesetek száma, erre szeretnék felhívni a figyelmet, és minél reálisabban közölni, hogy ez bárkivel előfordulhat. Reálisnak reális, morbidnak morbid, ha eléri a célját, akkor legyen.
kép: oroszvilag.hu
A híres Ralph Lauren volt az első, aki a 4D-t bevezette a divat és catwalk világába, méghozzá tavaly év végén. Lenyűgöző színdarabot sikerült összeállítani a csapatnak, mivel ez már sokkal több, mint egy szokásos divatbemutató. Ez már művészet.
Kitűnően ötvözték az épület elemeit a modellekkel, a hangokkal, a fényekkel, és a Ralph Lauren stílusjegyekkel, motívumokkal. Néha nem tudja az ember, hogy ez valóság, vagy csak optikai csalódás. Aki már részt vett hasonló „épület-festés” programon, az tudja miről van szó, de lehet, hogy neki is tudunk újat mutatni: http://www.youtube.com/watch?v=c3n8j2uWA8o
kép: homorazzi.com
Világít, villog, váltogatja a színét. A szlogenje: „Parti a szádban”. Persze, hogy japán találmány, állítólag náluk ez az új trend. A világító csoda kapcsolatot tud létesíteni számítógépünkkel, így olyan színre állíthatjuk a Led fogsort, amilyenre éppen szeretnénk, ami éppen a kedvünkhöz vagy ruhánkhoz passzol. A japán designerek kitettek magukért, egy reklám kampány ihlette meg őket, ám akkora sikere lett a Led fogsornak, hogy muszáj volt belőle további darabokat előállítani.
Hogy mennyire praktikus, az abból derül ki, hogy csak zárt fogsorral tudjuk használni, így a beszéd kizárva. Esztétikailag is okoz néhány kérdőjelet, szimplán bizarr, de akinek tetszik, hát rajta.
kép: cinammonbrainstorm.blogspot.com
Előző cikkünkben a világító tengerpartról írtunk, most következzen az éjszaka világító felhő. Ez az optikai jelenség a felső légkörben játszódik, és mély szürkület idején alakulhat ki. Vízjég kristályai okozzák a nem mindennapos látványt, amelyek porszemcsékre telepedve visszaverik a horizont alatt lévő Nap fényét. Csak a nyári időszakban tapasztalható a fényjáték, és csak meghatározott helyen, az északi és déli félteke 50-70. szélességi fokai között. Magyarországon június közepétől augusztus elejéig lehet alkalmunk a jelenség megfigyelésére, de sajnos elég ritkák ezek a világító felhők.
Hogyan fogjuk őket felismerni? Állítólag összetéveszthetetlen látványt nyújtanak a kékes, gyöngyházszínű fények.
forrás: flickr.com/myrjola
Még mindig hihetetlen természeti csodákra lehet bukkanni a világban. Íme, a világító tengerpart. Nincs izzó, nincs Led, se elhagyott zseblámpa, se földönkívüliek. Ez egy teljesen természetes jelenség, és tudományosan magyarázható: a biolumineszencia megnyilvánulásai közé tartozik. A látványt a Noctiluca scintillans nevű alga produkálja, amely mechanikus hatásra (pl. hullám, ill. ha a fürdőzők felkavarják a vizet) fényt bocsát ki, ráadásul nem is akármilyet.
Aki kíváncsi rá, és szeretné élőben látni, sajnos kicsit messze kell mennie, ugyanis ezek a képek a több ezer kilométerre fekvő Gibbsland szigeteken készültek. De aki képekkel is beéri, íme még néhány: http://philhart.com/gallery/Astrophotography/Phenomena/
kép: philhart.com
Tegnap előtt kezdődött az immáron hagyományos, kétévente megrendezett, nemzetközi Euroluce világítás-kiállítás Milánóban. Több mint negyvenezer négyzetméteren csodálhatjuk meg a világ legszebb, legötletesebb, „legdesignosabb” lámpáit, fényeit, installációit legyen szó kültéri, beltéri, ill. ipari felhasználásról. 152 ország neves kiállítója mutatja be nekünk, hol találkozik a technológia a formai világgal, és design-nal.
Ha pedig már ott vagyunk, ne hagyjuk ki az Euroluce design mellékrendezvényeit, bemutatóit, kiállításait sem! Irány Milano, további infók itt: cosmit.it
A részletek mindennél fontosabbak? A design a lényeg, és nem mindegy milyen égő van a lámpánkban? Viszont a környezetvédelem sem elhanyagolható dolog?
A megoldás: emberi agy formájú energiatakarékos izzó. A fehérorosz designer páros Maria és Igor Solovyov „agyszüleménye” ez a nem mindennapi darab. Önmagában is érdekes látványt produkál az agytekervényekre hajazó izzó, ha pedig világít, egészen bizarr látványt nyújt.
Eddig is találkozhattunk már a boltokban tekeredő, girbe-gurba izzókkal, de ez azért túltesz mindegyiken. Félősebbeknek nem ajánlott.
kép: amusingplanet.com
Néhány növény képes arra, hogy éjszaka egyfajta fényt bocsásson ki magából. A tudósok úgy magyarázzák, hogy ez a jelenség a fényvisszaverődésen alapszik. Ezért tud többek között az Európa sziklarepedéseiben megbúvó egyik mohafajta „fényt” produkálni.
Az ötletből kiindulva számos alkotót ihletett meg a világító növények mivolta. Az olasz S. Santantonio a világító virágokat álmodta meg. A szűk aljzatból kinövő óriás virágok elegáns és egyedi hangulatot sugároznak. Színük egészen a törtfehértől a pirosig terjed, szinte minden árnyalatban készítettek belőlük, hogy mindenki a kedvenc virágját „ültethesse” a szobába. Minden szögből mást és mást mutatnak, akárcsak az élő virágok.
Praktikusságuk sem elhanyagolható, mivel a fém vázon lévő textil bevonat mosható. Ráadásul sosem fognak elhervadni.
kép: ingatlanmenedzser.hu
A japánok ismét nagyot alkottak. A Meiji cukrászati gyár készített egy óriás reklámtáblát, ami teljesen úgy néz ki, mint egy tábla csokoládé. Valentin nap előtt helyezték el Takatsuki-ban, mivel a japán nők valentinkor csokoládét ajándékoznak a férfiaknak.
A 166 méter széles és 28 méter hosszú reklámtábla bekerült a Guinness Rekordok közé, mint a világ legnagyobb reklámtáblája, amely műanyagból készült. Negyvenkét kockából áll, éjszaka ki is világították, hogy olyankor is látható legyen.
kép: ixplora.com
Bruce Munro híres angol fény-designer nevéhez fűződik ez a kompozíció, amelyet az ausztrál sivatag virágai ihlettek. A projekt neve „Field of Light”, azaz Fénymező, ami a természetet akarja bemutatni fények segítségével, hogy milyen az, amikor tucatnyi virág várja a sivatagban az éltető esőt.
Munro sokrétű technikai módszert alkalmaz, többek között száloptikás megoldásokat, és LED lámpákat. Ezt a kertet leginkább napnyugtakor és éjszaka volt érdemes megnézni, mert akkor kaptuk a legjobb összhatást.
Bár nem szokványos kerti világítás, de magasabb dimenzióba repítheti bárki kertjét. Sajnos már nem láthatjuk ezt a látványkertet, de a kreatívak otthon is megvalósíthatják saját, akár ehhez hasonló kerti világításukat. További képek az installációról: http://inhabitat.com/field-of-light-by-bruce-monroe/attachment/16748/
Egy jó reklámtábla titka: legyen figyelemfelkeltő, legyen más, mint a többi, legyen kreatív, akár hatásvadász, legyen lényegre törő, tömör és esztétikus. Legfőképpen pedig legyen jó helyen.
A kulcs, hogy az ember szemét odacsalogassuk. Ha dugóban vagyunk, ha sokat utazunk, rengeteg reklámtáblával találkozunk, de nem mindegyiken marad meg a tekintetünk.
Íme egy gyűjtemény a világ legszebb, legötletesebb reklámtábláiról: http://inventorspot.com/articles/big_and_bold_10_brilliant_billboards_12574 , amelyeken garantáltan rajta marad az ember szeme, úgy mint ahogyan az alábbi reklámtáblán, amit úgy oldottak meg, hogy minden napszakban mást mutat, mindig változik.
Manapság nem elég egy cégnek, hogy szimplán csak jó reklámokat ír, jó plakátterveket készít, hiszen a fogyasztó számtalan ötletesebbnél ötletesebb figyelemfelkeltéssel találkozik az utcán. A recept: még ezen is túl kell tenni. Kreatívabbnak kell lenni, mint a többiek. De mégis hogyan?
A milánói Leo Burnett ügynökség gondolt egy merészet, és egyedülállóan oldotta meg az ING reklámtábláit. Az alap plakát teljesen egyszerű, nem túl színes, nincs túldíszítve, szimpla betűtípust olvashatunk rajta. Valami mégis nagyon más, mint a többi reklámtáblán.
A cég azzal rukkolt elő, hogy élő embereket alkalmaz a reklámtáblákon. A hatás persze garantált, hiszen ki ne nézne oda egy olyan reklámtáblára, amin egy ember üldögél?
kép: inyou.hu
Tavaly bemutatták a világ legnagyobb reklámtábláját Oroszországban. A táblán a BMW reklámja látható, amely akkorára sikerült, hogy nem fér bele egy képbe.
A gigászi méretű felületre valódi, különböző típusú és színű BMW autókat rögzítettek, sőt még a világításukat is megoldották. A lenyűgözés borítékolva, már csak a méretek miatt is.
További képek az óriás reklámtábláról:
http://5sdesign.hu/altalanos-hirek/a-vilag-legnagyobb-reklamtablaja.html
kép:5sdesign.hu
Az idei év sem kezdődhetett el a hagyományos frankfurti Christmasworld nélkül. A tavalyi óriási érdeklődés miatt idén még jobban kibővítették mind a vásár területét, mind a kínálatát.
A több mint százezer látogatót vonzó vásáron hetvenkét ország kiállítói mutatták be szebbnél-szebb termékeiket.
Mint minden évben, idén is meghatározták a négy fő trendvonalat, amiket mindenképpen alkalmaznunk kell, ha lépést akarunk tartani a divattal. Nem árt tehát tudnunk, hogy idén mi lesz a karácsonyi trend:
- „látványos díszlet”: ami extravagáns, túlzó, és látványos
- „szelíd horizont”: ami vidám, ugyanakkor nem tolakodó
- „elemi erő”: misztikus, nagy erővel bíró
- „csodás kert”: költői, sportos, nőies
Már csak pár hónap, és ki is lehet próbálni őket otthon. Trendre fel!
kép: papstar.com
Biztosan mindenki látott már legalább életében egyszer a képen látható felirathoz hasonlót. Szerencsére egyre több helyen lehet látni újonnan gyártott szabadonsugárzó neonfeliratokat, mondhatni virágkorukat élik az effajta reklámok.
A városban nem csak a rég elfeledett, hiányos világítású, törött neonfeliratokkal lehet találkozni, hanem divatos, belvárosi, a nagyközönség által jól ismert kávéházak, éttermek, klubok is nagy szeretettel alkalmazzák ezeket a retro reklámokat.
Sokan szívükön viselik a szabadonsugárzó neonfeliratok sorsát, olyannyira, hogy összegyűjtötték őket egy csokorba más világító reklámfeliratokkal együtt, hogy a téma iránt elkötelezettek szabadon szemezgethessenek a városban található régi és új monstrumok között: http://www.iz.webzona.hu/neona0.htm .
(kép: flickr.com/gptomii)
A majom a kedvenc állata? Szeretett volna mindig is egy majmot hazavinni, de túl nagy volt és hangos?
A voravan erre is megoldást nyújt, hiszen számos mintái között megtalálhatjuk a majom formát is.
Tegyük fel a falra, kapcsoljuk össze, és lógassuk le őket a lámpáról, csináljunk belőlük szőnyeget, képeket, de tehetjük a gyerekszobába is a srácok örömére.
Legyen színes, natúr vagy metálos színű, mindegyik majom kitűnően fogja díszíteni lakását, elegáns formája és színei miatt modern és lendületes világot teremt majd otthonában.
És garantáltan nem fognak leugrani a falról!
Egyre nagyobb teret hódít a fényképészet világában az ún. lightpainting vagy lightgraffiti, azaz fényfestés.
A recept nagyon egyszerű, bárki kipróbálhatja akár otthon is. Kell hozzá két ember, egy Led-es lámpa, egy sötét szoba vagy éjszakai környezet, egy fényképezőgép, és persze nagy adag kreativitás.
Fokozhatjuk a látványt többféle színű Led-del, különböző formákkal, akár betűkkel is. Persze igyekeznünk kell, hogy minél láthatatlanabbak maradjunk a képen. De a végeredmény magáért beszél majd!
Blogok, táborok, csapatok épültek már a téma köré, íme néhány haladóbb próbálkozás:
http://www.toxel.com/inspiration/2009/01/08/20-beautiful-examples-of-light-graffiti/